|
Bútorfestési
oktatás alapprogram
Időtartam:
2 nap, hétvégén. Az oktatás a résztevevőkkel megismerteti
és ennek során elsajátítják a festett bútor elkészítésének
alapjait: az alapozástól a dekorfestésen, díszítési
módokon, lehetőségeken át a végső fázisig, a lakkozásig,
a kész bútorig.
Az
oktatás indító mozzanata egy előadás, amely az európai
festett bútor kultúráját, történetiségét és hagyományait
mutatja be képes illusztrációkkal. Ennek jelentősége
abban áll, hogy ezáltal a tanulók megismerik ennek
az esztétikai jelenségnek az eredetét, jelentőségét.
A hazánkban fellehető tájegységek bútorainak minőségét,
esztétikáját és a korba ágyazott megjelenését fontos
ismeretként el kell sajátítaniuk, így többlet tudást
szereznek ennek fontosságáról. Ezenkívül hazánktól
eltérő módon európa más országainak népművészeti hagyományaiba
is bepillantást nyernek, ami szintén fontos információ
a festett bútor történetiségét tekintve.
Az
előadás után indul a munka! Minden résztvevő kiválaszt
egy neki tetsző bútordarabot, amit az Ágymester Manufaktúra
Kft. előre legyártott. Ezek kis méretű ládák, különböző
méretű ékszerdobozkák, sámlik. Ezeken, méretük miatt
könyedén végigvihető a festési alaplépések.
A
következő lépésben az előre megjelenített és képekkel
ábrázolt dekoratív szín és mintakínálatból a résztvevők
kiválasztják a nekik leginkább szimpatikus megmunkálási
esztétikát, amit szeretnének a bútorukra festeni.
A
készen kapott tárgyak nyers fenyőbútorok. Először
kezükkel megsimítják a tárgyakat a résztvevők és a
felületüket taktilisen érzékelik, a megmunkáltság
minőségét, a festendő bútorokkal ismerkedve.
ALAPOZÁS
Első
fázisban az alapozással indul a munka. Az alapozást
diszperziós, akril festékekkel végzik. Ehhez szükséges
eszköz egy 4-es ecset, illetve a dekorációnak megfelelő
kikevert alapozószín, melynek kikeverése újabb színkeverési
feladatot jelent, amit a vezető segítségével végeznek
el..
Természetesen
egy láda esetében, vagy egy ékszerdobozka esetében
csak a tárgy külső felület fogjuk alapozni. A belső
felületek a munka során lakkozva lesznek.
A
festendő felületeket a fa szálirányával megegyező
irányban kenjük be az alapozó festékkel. A teljes
betelítettség után a száradás következik. Ez idő alatt
beszélgetés, ismeretszerzés következik.
DEKORSZÍN
FELFESTÉSE
Az
előzőleg kiválasztott dekoratív esztétika szerint
a megfelelő színű fedőfestéket kell kikeverni a következő
lépésként. Ebben is a kurzus vezető szakmai támogatásával
támogatva, a résztvevőket segítve a festékes edényekben
történik a kívánt szín kikeverése, legyen az bármilyen
szín.
A
kívánt szín kikeverése után a vonatkozó szín felvitele
következik. A felület pontos kitöltése fontos. A munkafázis
végeztével a száradás következik, hasonlóképpen az
alapozás befejeztével, itt is beszélgetésre nyílik
lehetőség, kérdések feltevésére, információ gyűjtésre
a hallgatók részéről.
A
DEKORÁLÓ EFFEKTUSOK MEGISMERÉSE
A
dekorszín száradása után ismét egy elméleti oktatás
következik, ahol a tanulók a különböző dekoratív effektusokat
ismerhetik meg a vezető elbeszélése alapján. Ezek
az effektusok: a koptatás, különböző módokon és eszközökkel,
smirglivel, szikepengével. Ezáltal a bútor egy használtságot
imitáló esztétikai többletet kap.
A
bútor tektonikájának megfelelően dekoráló csíkok festése
is javasolt, mindez a bútor formai adottságainak függvénye:
a fedlap mart éleinek másik színnel való kiemelése
például. A felület, az élek koptatásának megismerése
a vezető mozdulatainak látványa és útmutatása által.
A
koptatás mellett a dekoráló motívumok alkalmazása,
felfestése következik. A szintén minta kollekcióból
választható dekoráló motívumokat a hallgatók kiválasztják
saját esztétikai elvárásuk alapján ezután. Ez történhet
ecsettel festve, illetve sablonnal felvíve. Mindegyik
esetben az előre elkészített dekoráló motívumok méretarányos
átrajzolása, illetve a sablonok méretarányos megalkotás
történik.
A
hallgatók megismerik a dekormotívum elkészítésének
egyszerű módozatait, amely kézzel vagy számítógép
segítségével történhetnek. Mindegyik esetben szakmai
segítséget élveznek. Miután kiválasztották a dekoráló
motívumot, annak pontos méretét, melynek megalkotásában
a vezetőre támaszkodhatnak, véghez viszik a kívánt
dekoráció felrajzolását és felfestését a kiválasztott
színnel, a legkedvezőbb módon.
A
festett bútor élni kezd már! A fedőszín, a "rátett"
dekoráló motívumok felfestése után újabb diskurzus
következik az esztétikai minőségének pontos meghatározására.
PATINÁZÁS
Az
egyszerűen, csak kevés színnel festett bútorok a használati
felületi koptatásokkal kiegészülve, amelyek hangulatossá
és meleggé teszik azt, tovább fokozhatjuk ezt a derűs
és meleg hatást a felület patinázásával. A patinázás
előtt szükséges egy a festet felületet lezáró, leszigetelő
akril lakkozásra. Ha ez a lakkozás megszáradt, felhordjuk
a patinát.
A
patina elkészítését is megismerik a hallgatók a vezető
útmutatása által. A felvitt patinát, amelyet ecsettel
hordunk fel, száradni hagyjuk egy rövid ideig. A vezető
megmutatja a száradási idő intervallumát. Ezután következik
a patina visszatörlése ronggyal.
A
szép hatás fokozása érdekében a hallgatók megismerik
itt az acélgyapot felületi dörzsölő hatását, amivel
a patina visszaszedésének nagyon finom módját ismerik
meg.
VÉGSŐ
LAKKOZÁS, VAGY VIASZOZÁS
A
bútorfestés végső fázisában a felületet lakkozással
vagy viaszozással zárjuk le. A bútor stílusának megfelelően
alkalmazzuk e két anyagot: a modernebb hangulatú bútorokat
javasoltan lakkozzuk akril lakkal. Az archaikusabb
tárgyaknak jót tesz a patinás viasz.
Elérkeztünk
a festési folyamat végéhez. Elkészült a bútordarabunk,
azon esztétikával és felülettel, dekorálással, ahogy
azt akartuk. Megismertük a bútorfestés alaplépéseit.
Túl vagyunk az alapokon! Tárgyunkat büszkén viszzük
haza a kurzus végén...
Enyingi Tamás festőművész 2010. 02 .18.
|